?

HÁNTOLT KONYHAKÉSZ 

Hajdina
FŐZŐTASAKBAN


Az ősi származási hely lakói a pohánkát (nálunk Észak-Magyarországon és Erdély területén ezen a néven ismerik) már az időszámítás előtti évszázadokban termesztették és fogyasztották. A termesztés innen először Ázsia északi és keleti régiói felé terjedt el, majd nyugati irányba, ez utóbbit a selyem út is segítette. Európába az időszámítás utáni első évszázadokban érkezett, majd ezt követően - a mongol, török törzsek közvetítésével - több hullámban is eljutott, de termesztése csak a 15. századtól vált népszerűvé, a kalászos keserűfűféle háromélű, legömbölyített gúla formájú, barnás színű szemtermése. Íze illata jellegzetes erős dióra emlékeztető. Termesztésének fénykorát a pohánka a 17. században érte el, később az intenzív termesztésű gabonafélék és a burgonya megjelenésekor visszaszorult a termőterülete. A szegények eledelének tartották. Mára francia, holland, német, ukrán, lengyel területen termesztik és fogyasszák jelentős mennyiségben. Felhasználását tekintve rizs helyett hurkába töltve használták és mára a gluténmentes táplálkozás szerves része lett. Őseink télen fogyasztották, mert "meleget ad".

Élettani hatások

Kedvező összetétele alapján a hajdin a fogyasztása nagyon ajánlatos gyermekeknek, serdülőknek, időseknek és betegeknek. Kiváló tulajdonsága, hogy még azok is fogyaszthatják, akik más gabonafajtákra érzékenyek, allergiásak, azok gliadin (sikér) tartalma miatt. Hajdina termése és lisztje különösen sok keményítőt (56-77%) tartalmaz, élelmirost-tartalma is kiemelkedően magas (25,7 gr/100 gr). Nagy mennyiségben tartalmaz ?rutin?-t (rutozid) (P-vitamin). Emellett a B-vitamin csoport majdnem minden tagját tartalmazza (B1, B2,B6, B 12).Magas az ásványi anyag tartalma: a vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, cink. Zsírsavtartalmának kereken 70%-a telítetlen ? így könnyen emészthető. Akinek érzékeny az emésztőrendszere, annak a hajdina igen hasznos. A hajdina gluténmentes, diétázóknak liszt érzékenyeknek ajánlott. Fehérje minőségében jobb, minta a búzáé, mert 100 gr fehérjében 5,8 gr lizin van, míg a búzában csak 2-3 gr. 130 gr fehérjét, 649 gr keményítőt, 30 gr zsírt, 35 gr szerves sót, 26 gr rostot tartalmaz kilógrammonként. A hajdina csak takarékosan és bő zöldséggel fogyasztható, hogy túl ne fűtse a szervezetet, pl. répával, retekkel, zellerrel, káposztával, hagymával. "Téli gabonaként" szerepel, mivel a "legmelegebb energiával rendelkezik", s így a "hideg betegségek" gyógyítására szolgál: a hólyag, a vese, a reuma, a meghűlések, felfázások, fülbetegségek, stb. Kisebb mennyiségben nyáron is fogyasztható, sok salátával, friss zöldségekkel, nyers kukoricával. De tulajdonképpen minden zöldségféle passzol hozzá.


H-2800 Tatabánya Ifjúmunkás út 18 1/2.